2011. december 29., csütörtök

Karácsonyi terítők

Pár éve láttam egy keresztszemes katalógusban egy mintát, és mivel egyszerűnek tűnt, sacc per kábé leszámoltam, átrajzoltak négyzetrácsos papírra és kihímeztem. Ez lett belőle:


Mindig is szerettem volna szőni (is), és pár éve adódott rá alkalom. Egy szövőkörbe vetődtem el, ahol volt úgy tizenöt szövőszék. Mindegyiken más és más készült. Én a karácsonyi terítőt szövőkhöz kapcsolódtam be. A munka nehezét (a fonal felvetését) legtapasztaltabb szövőtársaink végezték, aztán mindenki leszőtte az előre megbeszélt hosszt, és a végén elosztottuk a huszonöt méter futót (meg persze az anyagköltséget).


Jó elővenni őket évről évre.

Fidike

2011. december 23., péntek

Finn szilvás csillag

Hozzávalók (12 csillaghoz):

kb. 50 dkg mélyhűtött leveles tészta
pár evőkanál szilvalekvár
esetleg tojás a kenéshez
porcukor

A tésztát 15-20 percig a fagyasztóból kivéve szobahőmérsékleten pihentettem. Aztán sütőpapíros tepsire tettem, és 10-szer 10 cm es négyzetekre vágtam. A sarkoktól indulva átlósan bevágtam a tésztát 3-4 cmre (nem teljesen a közepéig), és középre egy kiskanálnyi szilvalekvárt tettem.


Ezután a négyzet négy sarkát a képen látható módon behajtottam és összecsíptem. (Nem kentem meg tojással sütés előtt, de azt is lehet.)


225 fokos sütőben 10 percig sütöttem. Kicsit hagytam hűlni majd megszórtam porcukorral.


Gyors és finom!

Fidike

2011. december 20., kedd

Last minute girland

Régi tervem, hogy anyagmaradékokból kerti girlandot varrjak. Az is, hogy karácsonykor füzérek díszítsék a lakást. Sajnos ilyen gyönyörű girlandom már nem lesz az idén. Egyszerűbbre kellett vennem a formát. Csomagolópapírral bevont csillagokból készült az idei. Felette, a függönyre csíptetve az óvodással készített karácsonyi üdvözlőlapok száradnak. Mézeskalácsformát rajzoltam körbe, azt piros csillámos ragasztóval kihúztam, a többit pedig a kis segédem kreativitására bíztam.


Üdvözlöm első rendszeres olvasómat Főkolomp személyében!
Fidike

2011. december 14., szerda

Lepkés torta

Epres-tejszínes tortát kapott az egyévesünk egy hónapja a születésnapjára. A dekoráció sablonnal és kakaóporral készült. A piskótalap kicsit keményre sült a szélein, így azok jártak jól, akik két nappal később jöttek felköszönteni az ünnepeltet, mert akkorra (a maradék három szelet) tökéletesen összeért, megpuhult.


U.i.: Az eper és az eperlekvár a két piskótalap között bújik meg.

Fidike

2011. december 13., kedd

Íj és csillag

Így az adventi hetekben titkos dolgok készülnek. Amit viszont meg tudok mutatni, az egy karácsonyi (csálé) csillag (hányat kell még megvarrnom, míg egyszer végre minden sarok pontosan fog illeszkedni?):


A képes ABC is pihen most, még novemberben varrtam ki az í betűt. Az eredeti mintában szereplő kék hátteret elhagytam. (Az íj mögött volt egy kék folt.)



Jó adventii készülődést!

Fidike

2011. december 1., csütörtök

Közös varrás

Még nem késő elkezdeni a Farbenmix oldalán meghirdetett közös varrást. Karácsonyig minden nap kb. 15 perc munkát kell bekalkulálni (a mai szabás nekem pontosan ennyi időmbe telt), a végéredmény pedig egy táska lesz.

Szép adventi készülődést!

Fidike