2016. február 27., szombat

Kész a Képes ABC!


  A karácsonyi szünetben elhatároztam, hogy nekiveselkedem a hátralévő betűknek, még mielőtt az ötéves is megtanulna olvasni:









Február elején elkészült mind a 44 betű!

Még egy kis varrás, két db 15 mm ármérőjű, 70 cm hosszú fapálca, egy kis zsinór, és elkészült életem eddigi legnagyobb keresztszemes munkája!


  És most hadd nosztalgiázzak egy kicsit.

  Ezen blog legelső bejegyzésében, kb. négy és fél éve már szerepelt ez a hímzés. Igazából ez a minta, amit Főkolompnál láttam meg, indított el újra a keresztszemezésben. Mindig is szerettem volna teljes, magyar, képes ABC-t hímezni a gyerekeimnek, és nagyon megörültem, amikor kiderült, hogy valaki tényleg tervezett már ilyet.

  Aztán telt-múlt az idő, sok blogot és kedves hímzőtársat megismertem, más minták csábítottak el. Félretettem, elővettem. Néha unalmas volt a sok egyforma keretet varrni. Több dolgot is másképp csinálnék, ha most kezdeném újra hímezni. De minden hibájával együtt is szeretem, mert emlékeztet a kezdetekre. És arra, hogy ami először véget nem érő munkának tűnik, azt is be lehet egyszer fejezni. Csak IDŐ kell hozzá.



A minta a Keresztszemes Magazinban jelent meg.
Aidára hímeztem három szállal.
A minta mérete 54x83 cm, megvarrva 62x92 cm.

Központi helyre akasztottam fel, a számos falikép helyére.

Hogy mi legyen a következő "oktató" hímzésem? Talán egy szorzótábla. Vagy egy másik nyelvű ABC, mondjuk ez.

Van valami ötletetek?


Rita

10 megjegyzés:

  1. Ez FANTASZTIKUS lett! És nagyszerűen megoldottad az utolsó két betűt :)
    Nagyon nagy munka, de megérte! Biztos élvezni fogják a gyerekek, ha megtanítod nekik hozzá a képes ABC-t :)

    VálaszTörlés
  2. Hűha, ez csodaszéplett :-) tetszik a befejezés is. Gondolom sokat nézegeted és gyönyörködsz benne.
    A következő ABC terved is nagyon tetszik, nem kis munka, de befejezhető :-) kulcsszó IDŐ :-))))))))

    VálaszTörlés
  3. Márton Tóth a fedőnevem (ze van, ha az ember lánya nem a saját gépéről ír megjegyzést, és nem elég okos, hogy átállítsa a saját Gooogle profiljára a gépet) Ja Rozy voltam :-)

    VálaszTörlés
  4. beautiful....love your alphabet........

    VálaszTörlés
  5. Your alphabet chart is so beautiful!! Lots of embroidery, great job!! :)
    I am trying to make a height chart for my daughter and I hope to finish it before she completes schooling.

    VálaszTörlés
  6. Gratulálok ehhez az igen nagy munkához!!!! Jó volt olvasni a kitartásról is.
    Szerintem ABC-ből elég egy. Oktató jellegű minta? Pl. világtérkép, de minek? Jó minőségű kapható akár íróasztalra munka alátétnek. Mikor Yuko ABC-jét láttam, azt indokoltnak tartom a falra kitenni, hiszen Japánban a latin abc megtanulása nehezebb mint nekünk. Szóval szerintem hímezz olyat amit szívesen készítesz.

    VálaszTörlés
  7. Oh, wie schön das Alphabet geworden ist Wunderschön gestickte Buchstaben, und der Wandbehang sieht einfach toll aus. Glückwunsch!

    VálaszTörlés
  8. Oh my gosh Rita: What a beautiful finish the Alphabet is beautiful, it is charming.

    Blessings
    Catherine

    VálaszTörlés
  9. Le a kalappal előtted, hatalmas munka volt, de megérte!

    VálaszTörlés