2019. február 9., szombat

Acufactum: Február


    Mint minden évben, most is ideért a megfázás, influenza, akármi. Ennek egyetlen előnye, hogy a kis betegeket (akik így, iskolás korban már könnyebben átesnek a kóron), illetve magamat ápolva viszonylag sok időm jutott a hímzésre.


    Készen lett az Acufactum-hónapok közül a február. Emlékszem, a januárral eléggé megszenvedtem az akadós fonal miatt. Ennél a képnél kénytelen voltam váltani, mert a fehér elfogyott, így az eredeti német márka helyett 5200-as DMC-vel folytattam. És micsoda különbség! A háromszálas(!) fonal is csak úgy suhant át az anyagon, mint az álom. Találtam átváltótáblázatot, így ezután le tudom majd cserélni az eredeti fonalakat, ha felhúzom magam. Megvan ugyanis még két hónap a hozzá tartozó hímzőkkel együtt. - A hóvirágok kontúrját két szállal hímeztem, tetszik, ahogy kihangsúlyozza a kép üzenetét, a tavaszvárást. Kedvenc részleteim itt a sapkák bojtja volt, az egyik száröltéses, a másik egymásra varrt francia csomós. 

  


Acufactum: Durch das Jahr: Februar

   Kis, felakasztható párna lett belőle, horgolófonal-maradékkal tömtem ki.

  A hóvirágokat nálunk egyelőre még csak a meleg szobában lehet nézegetni, a viaszvirág társaságában.

  Szép napot!

  Rita

U.i.: Kiváncsiak vagytok, ki hogyan fejezi be a hímzéseit? Nézzetek be ide!


8 megjegyzés:

  1. Nagyon bájos ki párnácska lett!
    Én is a héten kaptam el az influenzát, lassan túljutok rajta, de nekem nem sok kedvem volt hímezni... inkább csak aludtam...
    Gyógyuljatok meg gyorsan és teljesen! :)

    VálaszTörlés
  2. So ein frühlingshaftes Motiv!
    Na ja, ich hatte auch Dank dem Virus die Zeit für das Aussticken. Besser wäre doch gesund zu sein und auch die Zeit für die Handarbeiten zu haben.

    VálaszTörlés
  3. Rita: I am so sorry if you have the flu, I love this design your finish is lovely.

    Catherine

    VálaszTörlés
  4. Nagyon aranyos kis hímzés, ismerem a sorozatot, tetszik nekem is :-) Gyógyuljatok meg, majd csak megjön a tavasz is, puszilak

    VálaszTörlés
  5. Such a sweet and wonderful finish.

    VálaszTörlés
  6. Thank you for joining the SAL! Your project is lovely and the finish is really effective. I look forward to seeing more of your work. :)

    VálaszTörlés
  7. Tündéri!!!
    Én ma láttam először hóvirágot kertben a buszról. Óooooh!

    VálaszTörlés
  8. What a lovely finish, Rita. Love the snowdrops. Your back stitching really finishes them off.

    VálaszTörlés