Házi feledataim, 6. rész: Szövés

  A színfalak mögött más hónapok óta csatogott a szövőszék. Sok-sok munka, fejtörés, pár nyugtalan éjszaka és némi önfeledt, boldog kézimunka váltogatta egymást ebben a tanévben.

  A szövés a legősibb kézimunkafajta (3000 éves szőtt textíliákat is találtak a piramisokban), és szerintem a legbonyolultabb is. A kötésben, horgolásban elég lebontani egy pár elrontott szemet vagy sort. Ha a szövőszékben rosszul van befűzve egyetlen szál a több százból, lehet, hogy újra be kell fűzni az egészet. Szerencsére van egy segítőkész szomszédom, aki a nyolcvanas évben járt szövőtanfolyamra (akkoriban nagy divat volt), ő sokszor átjött, ha egyedül nem boldogultam.

  Az első szövés-  amihez csak gyapjúfonalat használhattunk -, túl ritkára sikerült, mert elszámoltam a láncfonalat. A szövetet hatvan fokon kimostam gépben, így kb. a harmadára összement. Így már lehetett vágni, alakítani. A lácfonalak és a vetülék egy része ugyanabból a fonalból van, mint a horgolt virágok. Csuklómelegítőt varrtam belőlük.

  Ez itt egy kísérleti szövés, ahol szokatlan (lehetőleg újrahasznosított) alapanyagot kellett beszőni vetüléknek. A felső és alsó képen ugyanaz a láncfonál. Az elsőn lyukas kerékpárgumi-belső az vetülék, abból lábtörlő lesz. A másodikba a kilencéves kinőtt zoknijait szőttem be és kiszuperált farmeranyaggal szegtem be. Rongyszőnyegszerű az eredmény, csak sokkal puhább. 

  A kedvencem az volt, amikor a felvetett láncfonálra festhettem, ezt a technikát szívesen gyakarolnám még. Skóciában vett fonalat is felhasználtam hozzá.

  A szövőszék nélküli szövés kategóriájában indul ez a rákocska. Szövőkereten készült rozsdamentes fémdrótból és berkenyebogyóból. Két csipkebogyóval és egy falevéllel egészítettem ki

  Mielőtt belefognék a következő szövésbe, tartok egy kis szünetet, és csak olyasmivel bíbelődöm, ami nem kell a továbképzéshez! Mondjuk leporolom a varrógépemet.

  Szép hétvégét!

  Rita