A következő címkéjű bejegyzések mutatása: posztó. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: posztó. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. november 13., szerda

Naptárborító

   A munkahelyen a legtöbbünknek ugyanolyan fekete határidőnaplója van. Szerettem volna különlegessé tenni az enyémet, nehogy összecseréljem valaki máséval. A tizenegyéves szerint erre remekül megfelelt volna egy pár matrica is, de én nem tágítottam a hímzéses elképzelésemtől.

  A posztóhímzést még a továbbképzés alatt ki kellett próbálnom, és már akkor meglepett, milyen hálás alapanyag a gyapjú (alapú szövet). A posztóhímzés szabad változatához rengeteg gyakorlat kell, hogy szép legyen, én ezért inkább egy zárt, szabályos formát választottam.

  Ebben a könyvben szebbnél szebb, posztóra is jól átvihető hímzésmintát gyűjtöttek össze, ennek alapján terveztem meg az alábbi egyszerű rátéteset. A hímzőfonal és a köröcskék színe menet közben alakult, változott. Az üresen maradt mezőkbe  a tantárgyaim nevét, az iskolaév dátumát és a monogramomat hímeztem kékkel.  

  
Az első lap hátoldala. 


 Jó kézbe venni nap mint nap.

   Ja, és végre egy teljesen befejezett hímzés, ami nem falikép. Éljen a változatosság!

  
  Ide kattintva megnézhetitek, a többiek milyen befejezést álmodtak a hímzéseiknek.

  Szép napot.

2017. március 31., péntek

Házi feladataim, 4. rész: Foltvarrás, varrás


  A márciusi továbbképzésre ezeket vittem:




            Egy választható természetes formát kellett stilizálnunk, és átültetnünk foltvarrásra.



Próbálgattam a színeket.


Egy kis táska lett belőle, 


... ez a hátlapja.
Az összes anyagot, amit ehhez használtam, még januárban festettük a tanfolyamon.



Aztán posztóból kellett alkotnunk, 


ceruzatartó lett, belül konzervdobozzal.



Az ananászblokkot nagyon szeretem, már készítettem egyszer, most egy tűpárna.



Átalakításra ezt a régi tunikámat szemeltem ki.



Kilencven fokkal elfordítva az eleje-hátából lett az ujja, az eredeti rövid ujj húzott része mell alá került, az egészet rávarrtam egy sika fekete topra.



A játék kategóriában három különböző nehézségű tárgyat kellett készítenünk.




Plusz még varrtam egy fekete nadrágot rugalmas anyagból, amit sajnos nem fotóztam, valamint készült egy "Hogyan varrjuk farmerra első zsebet?" c. fényképes útmutató.

És most májusig méginkább el kell majd merülnöm a ruhadarabok szabás-varrásába...

Szép hétvégét!

Rita