2020. március 31., kedd

Dália takaró és nasi


  Karácsonyra kaptam magamtól egy adag fonalat, hogy január elejétől részt vehessek Lucy legújabb, közös takaróhorgolásán. Tökéletes volt az időzítés: sötét esték, és még nappal is színtelen, fakó a kinti világ... Ki nem vágyik ilyenkor színekre?!


  Nagyon tetszik a színkombináció, az átmenetek. Egyedül a szélmintával vagyok elégedetlen, az folyton bepödrődik. Igaz ez általában fel sem tűnik, mivel nem ágytakarónak használjuk, inkább beleburkolózunk, vagy a gyerekek bunkereznek, játszanak vele.


Kivéve persze azt, amikor napozásra használják:).


(Na jó, azzal sem vagyok elégedett, hogy a színek nek jönnek át a képen. Élőben sokkal élénkebbek.)



Más: nagy örömömre találtam maradék tojásfehérjés receptet, ami nem habcsók!


     Sajtpuffancs:

       4 tojásfehérje (15 dkg)
       reszelt sajt (18 dkg)
       só, zöldfűszer ízlés szerint


      1 A tojásfehérjét kemény habbá verem, majd óvatosan hozzákeverem a sajtot és a fűszereket.

      2 Kanállal kis halmokat belőle szaggatok sütőpapíros tepsire.

      3 A sütőt 200 fokra előmelegítem, és 15 percig sütöm benne a puffancsokat.

    Kivéve kissé lelapulnak. Frissen nagyon finom kenyér helyett, pl. levesekhez. Hűtőben eláll pár napot.

  Meglepően egyszerű, gyors és finom. Azt hiszem, ezek után nem fogok kidobni tojásfehérjét.


  Szép napot!

  Rita

2020. március 26., csütörtök

Sütőnapló (8): Gluténmentes csokis goffri


  Március 25-e Svédországban a goffri napja. (Van napja ezenkívül még a fahéjas csigának, a ruszlinak és sok más ételnek is.)

   A tegnapelőtti újságban volt egy új recept, amit kipróbáltam. Leginkább azért, mert a tizenegyéves találta meg, és azt reméltem, hátha ez majd ízlik neki (nem így lett), másrészt reméltem, hogy ezzel felhasználhatok valamicskét a sokféle különleges lisztből, ami van itthon (ez bejött).

  Az eredmény: nem édes, de finom, ropogós goffri, frissen az igazi. Könnyebb étel, mint gluténes változata.

         
tejszínhabbal és áfonyalekvárral

 Hozzávalók:

  50 g vaj
  2,5 dl kukorcicakeményítő
  0,5 dl kókuszliszt
  2 tk sütőpor
  csipetnyi só
  1 tk vaníliás cukor
  3 ek kakaópor
  3 dl tej
  2 tojás
  vaj a sütő kikenéséhez

1 A vajat megolvasztjuk.

2 A száraz hozzávalókat összekeverjük egy tálban.

3 Hozzáadjuk a tejet, a tojást egyenként, majd az olvasztott vajat. Egy elég híg tésztát kapunk (a palacsintatésztától hígabbat).

4 Az első goffri előtt megkenjük a sütőt olvasztott vajjal. Kb. egy dl tésztát öntünk a sütőbe goffrinként.

5 Tejszínhabbal, lekvárral, mogyorókrémmel stb tálaljuk.


Szép napot!

Rita


2020. március 23., hétfő

Pumás nadrág


  Egy méteráruboltban nadrágnak való, rugalmas, de viszonylag vastag anyagot kerestem a múltkor. Kiderült, hogy nem tartanak már, mert sokkal olcsóbb készen megvenni a nadrágot, mint hozzá az anyagot és megvarrni. 

  Mielőtt másik boltban, vagy a neten körbenéztem volna, beletúrtam a maradékok közé itthon, és rájöttem, hogy kis csellel kijön még belőlük egy nadrág a kilencévesre. Aki most szinte csak puha nadrágot hord (sokszor ezt és ezt), a farmer kényelmetlen neki.




 Az oldalcsíkhoz használt csillagos anyag kezd elfogyni, ezért most pumák helyettesítik. 



A lábpánt helyett csak simán elszegtem az alját, esetleg még le is lehet engedni, ha nő a kis hölgy.


 
Szabásminta: Sidelines, Ottobre 2014/1.140-es méretből kiindulva, meghosszabbítva


Szép napot!

Rita  

Érdekesség: Ha jól számolom, ez a nyolcadik ilyen szabású nadrág, amit varrtam.

2020. március 9., hétfő

Első igazi kesztyűm és lepedő


  Három éve már, hogy voltam ezen a fantasztikus gyapjúfesztiválon. Igyekeztem visszafogni magamat, és tényleg alig vásároltam, de két kis gombolyag Lappföldről származó, pihe-puha fonalat nem tudtam otthagyni. A boldog barikról lenyírt gyapjút helyben dolgozták fel fonallá. Minta is volt hozzá. 

    A síszünetre velem jött a kötés, és már a reptér felé, az autóban elkezdtem. Pár nap alatt meg is lett. Meglepően gyorsan ment az állandó színváltogatás ellenére. Amit még sohasem kötöttem, az az ujj volt. A legjobb az egészben, hogy méretre lehetett igazítani. 


Részletek a ravelryn.

   A következő lépés majd egy ötujjas lesz! 

   Teljesen más téma: ágyneműhúzás közben észrevettem egy hasadást az egyik lepedőn. Csodák csodájára pont volt kedvem és időm rávarrni egy foltot. Kézzel, hogy minél kevesebben gyűrődjön. Remélem bírja egy darabig.




  Szép napot!

  Rita

2020. március 2., hétfő

Ajándékot kaptunk!


  Tudtátok, hogy február végén is jár a Mikulás (persze csak minden szökőévben!)?

  Nagy ámulatomra kaptam kézhez tegnapelőtt egy dobozt, amelyben sok-sok aranyos póni társaságában rengeteg szebbnél-szebb sk varrt, kötött, horgolt, hímzett ajándékot találtam. Jó részük babaruha, így most következzen is a divatbemutató:



Süsü néni.



Elefánt őszi szetben.



Nyuszika leveles együttesben.



Cicuska türkizben.



Macika ünneplőben.

... És még ez nem minden. Volt ott Barbie-ruha, és menyasszonyi is!

Sőt, egy ajándék nekem.



Hogy kényelmesebben utazhasson a tabletem...

Bea, nagyon-nagyon szépen köszönjük!


  Szép napot!

  Rita