2019. szeptember 29., vasárnap

Örömteli szeptember


  Lassan beköszönt a kedvenc évszakom, ilyenkor érzem magamat igazán elememben. A fák, bokrok változatos, élénk színei feltöltenek, üdítenek.

  A baglyos szeptemberi képhez a DMC-k mellett Nina kézzel festett fonalaiból is felhasználtam párat (Espresso, Calendula, Syringa). A bokrokat kicsit kopárnak találom, itt nálunk még nem hullot le ennyi levél, talán varrok hozzá alkalomadtán. Plusz a kis fehér virágok is fejtörést okoztak, nem ismerek rájuk.


  Egyre inkább úgy néz ki, mint egy meséskönyv.


  Szép napot!

  Rita

  U.i.: Amúgy ma van a blog hetedik születésnapja!

2019. szeptember 21., szombat

Sütőnapló (5): Köményes-áfonyás rozskenyér

  
 A kenyérsütési lázat csak fokozhatja, ha a napilap színes-képes szombati melléketében kenyérreceptek vannak. Velem is ez történt. A négy receptből már hármat megsütöttem.

  Elsőnek a köménymagos-áfonyás rozskenyeret. Persze nem volt itthon durvára őrölt rozsszem (ennyit a szekrényrendezési projektről), ...


  ... amit előszöt le kellett forrázni és állni hagyni.


  Aztán jött a keverés, amihez segítséget kaptam. Dagasztani nem kell a tésztát, ez nagy előny.


  Helyes kis cipó lett belőle...


... aminek illata, íze kiváló. 


Ne szárad meg, akár egy hétig is zamatos marad, eddig ez a kedvencünk.


  Hozzávalók:

  1 dl durvára őrölt rozs, lásd az első képet (80g)
  3 és egynegyed dl forró víz (375g)
  12 g élesztő
  1 dl vörösáfonya-lekvár (100 g)
  1 tk köménymag
  3 és fél dl búzaliszt (200 g)
  3 és fél dl kevert liszt (kb. fele-fele arányban búza- és rozs)
  2 tk só

  1. A durvára őrölt rozsszemeket leforrázzuk, kb. egy óra hosszar állni hagyjuk.

  2. Összekeverjük a többi hozzávalóval (ez történhet kézzel vagy fakanállal). Letakarjuk, és kb. két óra hosszat kelesztjük, közben egyszer-kétzser megkeverjük.

  3 Kivajazunk egy kenyérsütő tepsit, és beletesszük a (z eléggé ragadós) tésztát. Lisztet, magvakat szórunk rá, és további 45 percig kelesztjük letakarva.

  4 A sütőt 225 fokra előmelegítjük, és a kenyeret kb. 40 perc alatt készre sütjük.

  5 Rácsra téve hűtjük ki.


  Kétszer is sütöttem már. A második alkalommal mérlegen mértem ki a lisztet, akkor jobbak lettek az arányok.

  Szép napot:

  Rita

2019. szeptember 13., péntek

2019. szeptember 12.

Jó reggelt!


Kész a tízórai.



És a hajfonás. A gyerekek elmennek iskolába,  



én pedig itthon maradok és kúrálom magamat Szerb Antallal. Olyan jófej kollégáim vannak, akik a kedvemért magyar írót olvasnak a következő könyvklub alkalomra. Én mindkét nyelven el akarom olvasni a választott művet, kapóra jött az elektronikus könyv.



Fonalat rendszerezni unalmas, de hasznos.



Szurkolok a miniüvegházban növekvő uborkának.



A felesleges almát kitesszük a kapuoszlopra, az erre járók vehetnek belőle.



A citrom jól lehozza a mosogatóról a koszt.



A tizenegyéves hazaérve bemutat néhány trükköt egy jó negyven éves rugós játékon (én ennek csak a műanyag változatát láttam eddig, sokkal jobban tetszik a fém!), amit a szomszédoktól kaptunk minap.



A nyolcéves örömmel hozza haza első gépen varrt mintakendőjét a kézimunkaóráról...



... és megkér, hogy hadd gyakorolhasson még külön is a "hímezgetőn" (varrógépen).



Közben vasalok mellette.



  A tizenegyéves pedig ezalatt megépít egy lábujjbecsípőgépet. Szerencsére nem lett tökéletes, így azóta is biztonságban járhatunk-kelhetünk itthon.


  A többi képes bejegyzést itt találhatjátok.

  Szép napot!

  Rita

2019. szeptember 9., hétfő

Hopes and Dreams kendő (1)


    Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy közös nyári kötésre való felhívás. Június 25-augusztus  25 között kellett megkötni egy kendőt, ez közbenső határidő betartásával ahhoz, hogy megkapjuk a minta második részét is ingyenesen. Kell ez nekem? - gondoltam. Nyáron is határidőkhöz kelljen igazodnom? De azért csak bepakoltam a bőröndbe a fonalakat és a tűket.


  Németországban kezdtem el kötni, aztán végig kísért az egy hónapos nyaralás különböző állomásain. Sokat molyoltam vele utazás közben, de hűvös szobában, tóparton is. Az egyik legemlékezetesebb pillanat az volt, amikor este 7 táján még mindig harminc fokban a Szeged-Budapest közötti gyorson elrontottam valamit, és többszöri javítás után sem jött ki a minta. Nnna, akkor majdnem feladtam. Mert ezt a fonalat lebontani nem egy leányálom... nagyon csúszik-mászik. 


  A bontást kikerülendő többszöri átkomponálás abszolút nem látszik, legalábbis nem zavaró. A fonal három korábbi, azonos minőségű fonal maradéka (Galagonya top - DawnCitron-kendő) külön öröm ez a fonalfalás! Igaz, a melírozott csíkok kicsit bekavarnak a csavart csipkemintába, még jó, hogy a legélénkebb színből kötöttem a legkevesebbet.


  A minta a sok csavart rész ellenére egy álom, nagyon szépen ki van gondolva és le van írva. A blokkolásnál lehettem volna aprólékosabb is, hogy a hegyes szélcsipke jobban érvényesüljön.

 
  Mit mondjak? Nagyon örülök, hogy belevágtam, és nagyon jó viselni. Benne van az elmúlt nyár sok szép emléke. Mint ahogy az utolsó képben a lendület, amiből sokat kívánok nektek is, magamnak is az elkövetkezendő sötét és hideg hónapokra.


Részletek a ravelryn.
  Szép napot!

  Rity

2019. szeptember 1., vasárnap

Sütőnapló (4): Pincés zsömle


  Ebben az esetben hűtős zsömle. A régi szép időkben, amikor az eredeti receptet kifundálta valaki, a hideg pincében kelt a zsömle egy fél napot vagy éjszakát, csak aztán sütötték ki.
 

mehet a hűtőbe (este)



a hűtőből kivéve (reggel)



  A különlegessége abban van, hogy reggel csak elő kell venni, megsütni, és azonnal van reggelire friss zsömle. Azon nyomban a legfinomabb, de lefagyasztva és később elővéve is ízletes.



  Hozzávalók:

  12 g élesztő
  2,5 dl hideg víz
  1 ek olaj
  1 tk só
  1 tk cukor
  6-7 dl búzaliszt (360-420g)

  1 Az élesztőt elkeverjük a hideg vízben és az olajban.

  2 Hozzáadjuk a cukrot, a sót és a lisztet, kidagasztjuk.

  3 Kitesszük a tésztát egy lisztezett deszkára, és tíz gombócot formázunk belőle. A gombócokat sütőpapírral bélelt tepsire helyezzük, és éjszakára betesszük a hűtőbe.

  4 Reggel kivesszük a hűtőből, és a tűzhelyre tesszük, amíg a sütő felmelegszik 250 fokra.

  5 A középső rácson kb. 10 percig sütjük.

  Szép napot!

  Rita