A következő címkéjű bejegyzések mutatása: már csak keretezni kell. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: már csak keretezni kell. Összes bejegyzés megjelenítése

2021. szeptember 5., vasárnap

Pullman Orient Express, giveaway és bingo

     Többek között erre is jó ez a blog (bár igen túlhaladott, maradi közösségi felület): jelenthetem, hogy dokumentáltan három és fél évbe telt kihímezni a Pullman Orient Express rózsáit.

Benti kép, árnyékban.

Minta innen, a megadott DMC fonalakkal hímezve, a vászon nevére sajnos már nem emlékszem.

Mérete 25x25 cm


Kinti kép, árnyékban.


Nekem sajnos nincs meg a kihímzett rózsa élőben, de találtam róla képet.

Azért megmutatom a kertünkben lévő, épp most is virágzó rózsákat:


Ezt az idén vettük, elég kis satnyának tűnt, de szép piros virágokat hoz.



Ez évek óta a kedvencem. Kényes, érzékeny, de csodálatos az illata.



Az idei tél nagy túlélője: sokáig azt hittem, hogy kifagyott, de aztán rengeteg hajtást hozott, él és virul.



Papivonat kedvence, ez is viszonylag új lakója kertünknek.

Ezen kívül van még négy másik fajta is, de azok most pont nem virágoznak.



Giveaway!

Az eredeti, papír alapú mintát szívesen elküldöm annak, aki szeretné kihímezni. Több jelentkező esetén egy hét múlva sorsolni fogok.



  Barbara blogján minden ősszel megjelenik egy játék, melynek lényege, hogy minél több mezőt beikszeljünk szeptember 1. és november 20. között. Itt most két legyet ütöttem egy csapásra: keresztszemeztem és befejeztem egy UFOt.

  Köszönöm, hogy végigolvastad!

  Rita
  

2018. június 18., hétfő

Spring Moon


  Elhatároztam, hogy tavasszal fogom hímezni ezt a gyönyörű mintát. Pont olyan mozgalmas, dinamikus, kavargó, bár néha kaotikus, mint ez az időszak. Tetszik, mert vidám, és mert a sokféleség harmóniát alkot benne. 

   Végre elkészült! A nyáron repül a keretezőhöz!


Alessandra Adelaide: Spring Moon
vászon: perlicska
DMC fonalak, a narancssárga kivételével, ami Anchor
193x196 keresztszem

  A papír alapú mintát (csak a mintát) szívesen továbbküldöm annak, aki szeretné kihímezni. Több jelentkező esetén sorsolni fogok.

  Szép napot!

  Rita

2018. március 19., hétfő

Jardin Prive: Prendre le temps


A hétvégén készre hímeztem ezt a kis mintát. Még egy éve sincs, hogy elkezdtem, szóval viszonylag keveset kellett unatkoznia a ládafiában. Bevallom, mostanában rámjött a befejezősdi, ezért hideg fejjel kikalkuláltam, a sok közül melyik hímzést van esélyem befejezni egy hétvége alatt.

  Franciául sajnos nem tudok, rákeresve a minta nevére kb. "Szánj rá időt!" a magyar fordítása. Ha nem jól értettem, nyugodtan javítsatok ki. Ha mégis az én fordításom a jó, nem nagyon tudok mit kezdeni a képpel, mert nekem a klímaváltozás jut róla az eszembe, nem pedig a kellemes időtöltés.


vászon: fehér perlicska
310-es DMC
a keresztek dupla szállal, a kontúr egy szállal

  A minta amúgy csalóka, mert első ránézésre egyszerűnek tűnik, de minden egyes kis vonalnak a helyén kell(ene) lennie, hogy stimmeljen.

  A Jardin Privé monokrón képeiből már hímeztem egyet, és még sok szép darabjuk van...

  Szép napot!

  Rita

2017. október 22., vasárnap

Csillámló október: Szerelemfa, giveaway


Október a csillámló vásznak, fonalak, gyöngyök és charmok hónapja a közös hímzésben.

Adta magát a Szerelemfa, alias három éve megkezdett UFOm. A fa törzse és pár pillangó ezüstösen csillogó fonallal van hímezve.


A kimosott, kivasalt képet szövőkeretbe feszítettem, hogy ne gyűrődjön, így varrtam rá a gyöngyöket és a charmokat.


És íme! El is készült. Féltem a gyöngyözéstől, de viszonylag könnyen ment, és nagyon tetszik a végeredmény!


Love Tree by Bothy Thread

Ha megtetszett a minta, és szeretnéd megkapni, jelezd hozzászólásodban, és tiéd lehet a maradék fonalakkal, gyöngyökkel és charmokkal együtt. Több jelentkező esetén sorsolni fogok, november 12-én hirdetem ki a nyertes nevét. 

Szép estét!

Rita

2017. augusztus 21., hétfő

Augusztusi állatok


  Augusztusban Kerry kezdeményezésére állatokat hímeztünk. A babaköszöntős képen is van belőlük (a katicabogár, és a pillangó a babakocsi fölött), így egy okkal több volt, hogy befejezzem azt a darabot, amíg még tart a júliusi lendület.


  A katica helyén eredetileg macifej volt, de a keresztlányom (alias unokahúg) kérésére kicseréltem. (A nyári képen van egy katica, és szerencsére a sorozat minden darabján 15X15 a kis négyzetek, így variálhatók a motívumok). No lám, előnye is van, ha az ünnepelt "baba" ekkorára nő, mire elkészül a köszöntője: személyre szabott a hímzés!


Jardin Privé: Patchwork Baby
32 ct Antique White Belfast (Zweigart)
DMC (318, 642, 3041, 3687, amiben eltér az eredetitől, a többi a minta szerint)



Permin: My First Kit

  Az augusztusi állatok sorába remekül beleillik tízéves unokahúgom első keresztszemes hímzése. Jó volt látni a nyáron, ahogy rákap a kézimunka ízére, és szép lett az eredmény is. Ezúton is gratulálok és várom a folytatást, valamint köszönöm, hogy kölcsönvehettem a képet.

  Szép napot!

  Rita

2016. szeptember 30., péntek

Solo September: Patchwork Eté and giveaway


  Justine felhívásához csatlakozva - miszerint szeptemberben koncentráljunk egy keresztszemes hímzésre, és ha azt befejeztük, fogjunk csak másikba - sikerült befejeznem ezt a szép kis nyári mintát. Több szempontból is jól jött most ez nekem. Egyrészt nem volt sok időm hímezni, így nem esett nehezemre, hogy ha néha tűt fogtam, ugyanazt a mintát öltögettem - elég sok idő telt el két hímezgetés közben ahhoz, hogy unlmas legyen. Másrészt a nyár itt is tovább tartott a megszokottnál, illet az időjáráshoz, a hangulatomhoz, hogy szeptemberben még mindig pipacsot hímezzek.


  Lehetett gyakorolni a franciacsomókat a katicabogarakon.


Minta: Patchwork Eté by Jardin Privé
Vászon: Lin Belfast Ecru 32 count
Fonalak: DMC


  Időközben itt is beköszöntött az ősz. Ma jeles nap van, a blog szülinapját (is:) ünnepeljük, kerek öt éves! Ebből az alkolomból elajándékozom a most kivarrt mintát (fonalak nélkül). Légy szíves, jelezd egy megjegyzésben, ha szeretnéd megkapni. Ha több jelentkező is akad, október 10-én sorsolok nyertest.


Szép őszti napokat kívánok!

Rita

2016. július 27., szerda

WORDS, SZAVAK befejezés


  Az utolsó határidőkkel megcsúsztam, sok volt a tennivalóm májusban-júniusban. De most itt vannak, készen!

  A WORDS kis változtatással: a legfelső L melletti virág színét ki kellett cserélnem fonalhiány miatt, plusz belehímeztem egy sor függőleges oszlopot (ne kérdezzétek, miért:).


Minta: Palkó WORDS SAL
anyag: fehér perlicska Rozytól
fonalak: 917-es, 899-es, 3354-es DMC
Méret: 17,5x18,5 cm

  A WORDS végére is elfogyott a világossárga fonalam, a sasszeműek észrevehetik, hogy a jobb felső virág négy köréből három világosabb, szerencsére nem nagyon feltűnő.


Minta: Palkó SZAVAK SAL
anyag: fehér perlicska Rozytól
fonalak: 900-as, 970-es, 946-os DMC
Méret: 17,5x23,5 cm

  
  Mindkettőt be szeretném kereteztetni. Az egyiket megtartom, a másik ajándék lesz.

 Nagyon szépen köszönöm a mintát, Ildikó, és azt a rengeteg munkát, amit a minták elküldésébe, a fázisképek feltöltésébe fektettél!

  Rita

2015. január 26., hétfő

Stitch from Stash január


  Month: January 2015
  Spent: - 
  Earned: $8
  Carry over to February: $33

  Az idén is folytatódik a "Hímezz a már meglévő készletedből!" játék. Az új szabályok szerint fel kell tüntetni a blogon, hogy az adott hónapban mennyit költöttünk, és ha befejeztünk egy munkát, akkor azért plusz "pénzt" (elkölteni való keretet) kapunk. A szabályokról bővebben itt olvashattok.

  (I wrote about the rules for SFS this year very shortly.) 


  Végre valahára elővettem a képes ABC-t, és kivarrtam még egy betűt.

  I stitched one more letter of the Hungarian Alphabet Sampler.



  Már csak tizenegy van hátra!

Only eleven more letters to go!



A sormintákkal itt járok: (minta itt)

The weekly rows are growing: (patterns here)



Végül egy olyan képecske, amit már nagyon régen kinéztem, a minta is megvan egy ideje, csak a fonalak hiányoztak.

And finally a little pictura I wanted to stitch for ages, I have had the pattern but no floss.


Acufactum: Durch das Jahr. Januar
fonal/floss: Vaupel & Heilenbeck
vászon/fabric: itthoni maradék/from my stash

  Meg kell mondanom, hogy eléggé megszenvedtem ezzel az aranyos kis képpel. Először is nem találtam hozzá megfelelő vásznat, a harmadszorra voltam csak úgy-ahogy megelégedve a fonal és a vászon összhangjával. A fonal nekem újdonság, egy német márka. Nem fényes mint a DMC (biztos van erre valamilyen szakszó) és nehezebben lehet vele varrni, nem csúszik a vászonban. Ezen kívül a mintában vannak félszemek (függőleges és vízszintes irányban is), ez a viszonylag vastag (kétsoros) fonallal együtt néha nyögvenyelősen ment. A gyerekek arca petit pointtal van varrva, azt szerettem a legjobban hímezni!

  I hade a bit trouble with this lovely little picture. First I did not find a fabric I liked (this is the third one I have chosen actually). The floss is a new sort I never had before. Not that shiny and easy to stitch like DMC. The pattern incluedes horisontal and vertical half-stitches and petit point as well. So it was a lot of job for a little pic, but I like it. The best part was the faces stitched with petit point.

  A többiek munkáit itt láthatjátok!

  Check out the other cross-stitchers here!

  Szép hetet!

  Have a nice week!

  Fidike

2014. május 4., vasárnap

Jardin Privé: La Pensée Positive

     Még tartott a lendület, ezért tovább hímeztem a Jardin Privé-képet. Ez az ötödik, az utolsó mintarészlet.


 Ezzel kész a kép! Lássuk csak balról:

 jobbról:


  és szemből:
 

Benti fénynél:



Jardin Privé: La Pensée Positive (a minta ingyenes, itt található) Nagyon köszönöm!
Nina Old Canvas 32ct Fine Loba vásznára hímezve két szálon, két szállal a megadott Nina-fonalakkal: Heather, Old Berry, Pearl, Grizzly, Espresso, Calendula, Olive Oil, Hunter, Caribbean, Syringa és Soot
14X39 cm

Keretezve lesz, szem előtt, a falon, már alig várom!

A vászon, a fonal és a minta tényleg nagyon egymáshoz van tervezve, már áradoztam róla, de meg kell ismételnem, hogy nagy élmény, öröm volt varrni! A maradékokból is kitelik majd egy-két kisebb hímzés.

 
Kedvenc tulipánommal kívánok nektek szép jövő hetet!


Fidike

2013. április 22., hétfő

IHSW: Fekete négyzet/Black square

A hétvégén egy kis képecske hímzését folytattam. A sok színes munka után ezúttal csak feketével varrtam!

I continued a little stiching on this IHSW. After so many colorful stiching I used only black floss this time.

Ilyen volt pénteken:

On Friday:



 Teljesítettem a kitűzött célt, mivel szombatra (pici változtatással:) el is készült! Kivasaltam és a napon lefényképeztem:

I reached my aim and finished it on Saturday (with small changes:). I ironed it and took a picture on it.


 Nagyon tetszik, ezért még mutatok róla pár képet.

I am really pleased with the result, so I show you some more pics!




Jók ezek a szürrealista arányok.

I like the surrealistic sizes.


Carré by Jardin Privé
Vászon/Fabric: perlicska
Fonal/Floss: 310-es DMC
15X15 cm


A többiek munkáit itt érhetitek el.

You can see the works of the other hermitters here.


Szép hetet mindenkinek!

Have a nice week!


Fidike


2012. május 27., vasárnap

Hummel - készen

Ma öltöttem az utolsókat a Hummel-képbe.

Részletek (a lemenő nap fényénél fényképezve):









És az egész kép:


A Jancsi lába alatt saját kiegészítés az évszám és az én monogramom:).


Hummel: Hansel and Gretel
Needle treasures

Ajándékba készítettem, magamnak első körben nem varrtam volna. De most annyira megszerettem, hogy talán egyszer kihímzem a sorozat egy másik darabját magamnak, mondjuk ezt.

További jó pihenést és kézműveskedést a hétvége hátralévő részére!

Fidike

2012. március 12., hétfő

DFEA nőszirom

Végre valahára készen vagyok a nőszirommal! Jeles napon kezdtem el!

Napfényben:


Árnyékban:



Részleteiben:









Alig várom, hogy be legyen keretezve és felkerüljön a falra!

Legyen szép napotok!

Fidike