Január elején vetettem fel az újabb szövést, aminek ezúttal legalább négy nyüstösnek kellett lennie, azaz négy különböző pedált kellett használnunk (az előző alkalommal csak kettőt). A tecknika neve angolul twill, a légyege, hogy átlós irányban futnak a szövet szálai.
A barna láncfonal len és pamut keveréke, a sárga átvetőfonal gyapjú. A kép tetején halszálkás minta van, alatta pedig egy rombuszos. A pedálok sorrendjének váltakozása adja a két különböző mintát. A halszálkásnál 1,2,3,4 a sorrend, a rombuszosnál 1,2,3,4,2,1,4,3,2,4.
Sajnos csak 100x65 cm anyagom lett a (kevés volt a barna fonalam), így valamivel ki kellett egészítenem, hogy be tudjam fejezni. Volt itthon egy barna (turis) mokaszin szoknyám, amit alig hordtam. Egyől látszott, hogy jól illenek egymáshoz.
Sok-sok fejtörés után végül az applikáció mellett döntöttem. A szoknya nyolc szabott részéből négyre varrtam fel egy-egy szövetet.
Az eredmény:
Kétségkívül feldobja a szoknyát. És még mindig van egy szövetcsíkom, amiből varrhatok hozzá egy táskát vagy más kiegészítőt.
Szép hetet!
Rita