A következő címkéjű bejegyzések mutatása: nyuszi. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: nyuszi. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. január 7., hétfő

Nyuszihercegnő és TUSAL


  Karácsony környékén rébeszélt a nyolcéves, hogy a már említett magazin címlapján látható három állat közül LEGALÁBB egyet varrjunk meg, de ha lehet, mindegyiket. Könnyen megígértem az első variációt, sőt a másodikat sem tartottam lehetetlennek. De 1. az idő gyorsabban telik-múlik, mint ahogy én azt gondolom, 2. a kis méretű tárgyak elkészítése általában nem kevesebb, hanem több időbe telik, mint nagyobb társaiké. 


  Nem panaszkodom, jó volt pepecselni az apró fülek, mancsok stb. szabásával-varrásával, de nagyon kényes kis jószág egy ilyen hercegnő. Az arcát pl. meg kellett plasztikázni, mert először túl nagyra sikerült a bajsza (ami ugye csak egy-két öltés plusz minusz a való életben).

   
  Ezen a képen jobban látszik a szárnya, amely ezüstös szalagból van, és drót merevíti kétoldalt, szépen lehet formázni. A levehető tüllszoknyára (ez külön kérés volt, hogy lehessen öltöztetni) pici csengő került, a lábacskákra balettcipőt hímeztem.  A gallér műszőrme helyett igazi gyapjú. A varázspácát még át kell variálni, mert folyton leeseik róla a csillag.

  Érdekesség: a virágkompozíciót szilveszterkor kaptuk a vendégeinktől. Itt karácsonyra, újévre szokás ilyen kis, néhány növénykéből álló cserepes díszt ajándékozni.




   2018-as fonalvégek, súlyuk 5 g. A klasszikus DMC-n kívül található benne vastagabb hímző, sőt kötőfonal is, amit mind hímzésre használtam.




  A fánk a lebontás előtti utolsó percekben. Sok-sok kedves dísz van rajta, örökölt, sk, ajándékba kapott... A lakásba kitett többi dísz még fent lesz egy ideig.


  Boldog új évet mindenkinek!

  Rita

2016. március 30., szerda

Nyuszika


  Eddig nem volt egyetlen húsvéti témájú hímzésem sem. Az ünnepek alatt megláttam ezt a cuki nyuszis mintát, és gyorsan tűt ragadtam. Nina vásznára és fonalaival varrtam, ez mindig örömhímzés számomra!


  Volt itthon egy használt képkeret, abba tettem.



  A családi tanács úgy döntött, hogy hiányzik még a képről egy pillangó és pár tavaszi virág, ezekkel ma kiegészítettem a képecskét csak úgy, ahogy jött.



Minta: Tündénél 
Köszönöm szépen!
Vászon: Nina Canvas 32 ct
Fonalak: Nina Grizzly, Heather, Caribbean, Calendula, Olive Oil és Espresso

Szép hetet kívánok!

Rita