2021. február 4., csütörtök

Első ötujjas

  Palkó közvetítésével megpróbálok csatlakozni ahhoz a kezdeményezéshez, hogy kéthavonta mutassak egy-egy kisebb lélegzetvételű kötést és hímzést. 

  Már majdnem egy éve, hogy megkötöttem életem első igazi kesztyűjét. Akkor elhatároztam, hogy a következő lépés egy ötujjas lesz. 

  Íme:

 


A kézfején csavart minta (hú, de régen kötöttem már, jó volt gyakorolni)
 


a tenyerén sima.

  Elsőre egész jó lett, bár azért van egy pár dolog, amit így utólag másképp csinálnék. Örök titok például, hogy az utolsó három ujj (bal kéz nagy- gyűrűs- és kisujja) miért lett pár szemmel szűkebb (és ezzel jobb), mint a többi hét. Bár pontosan felírtam minden a mintától való eltérést a jobb kéz kötésekor, a bal mégsem lett teljesen ugyanolyan. A bő kesztyű előnye, hogy alá tudok öltözni egy másik ötujjassal. Most, hogy végre itt az igazi tél, és több hete csak fagypont alatt van a higanyszál, nagyon praktikus. Plusz nem kell levennem a boltban sem, ezzel csökkentem annak a veszélyét, hogy elejtem, és elhagyom.
    

  Külön öröm, hogy maradék fonalat használtam fel hozzá, így most van egy sapka-kesztyű együttesem!



Részletek a ravelryn.



És még egy - hópelyhek árnyékban.

 Szép napot!

 Rita

 U.i.: Bocs a sötét fotókért, kint ragyogó napsütés van, de a fényképeken ez sajnos nem jön át. A sötét bordó fonal elnyeli.

7 megjegyzés:

  1. jó meleg kesztyűnek tűnik, igazi téli darab!

    VálaszTörlés
  2. Gratulálok! Csoda jó és praktikus. 💖 Kicsit irigyellek, szeretnék hasonlót kötni, de még nem sikerült rávenni magam.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Vágj bele bátran. A ravelryn vannak ingyenes minták (mint ez is) kezdésnek.

      Törlés
  3. Ja, du hast jetzt ein schönes Set - die Mütze und die Handschuhe!
    Als ich deine Handschuhe erblickte, habe ich den Muster erkannt, der sehr ähnlich war, den ich einmal stricken wollte, aber da war die Beschreibung Englisch und die Schema verstand ich auch nicht ganz. Durch die Schema von Knotty Gloves verstehe ich dann die von Swirling Gauntlets(auch aus Raverly) vielleicht besser. Danke dir fürs Zeigen! Warmes Tragen!
    Hier haben wir auch die zweite Kältewelle mit Schneien.
    Ein gutes Wochenende!

    VálaszTörlés
  4. Jó lett! Igen, a minták nem mindig pontosak.

    VálaszTörlés
  5. A wokot egyszerűen nem tudom használni tészta pirítására. De ettől még jó. Tényleg félkészre kell főzni a tésztát és a wokban párolástól-sütéstől lesz igazán jó. Én még csak próbálkozom. Imádom a keleti konyhát!

    VálaszTörlés
  6. Nagyon ügyes vagy! Én ezekbe kötésekbe (zokni, 5ujjas kesztyű...) soha nem mernék belevágni, pedig tudok kötni :)

    VálaszTörlés