2018. április 14., szombat

Házi feladataim, 8. rész: Hímzés (1)


  A végéhez közeledik a továbbképzés. Az utolsó félévben hímzünk.

  Az első feladathoz egy 10x10 cm-es vászonra kellett valamilyen formát nyomnunk (ez esetben hat darab kék halat). Egy borítékban kaptunk hozzá 12 db icurka-picurka (kb. 1x1 cm-es) anyagfecnit. Ezeket kellett ráapplikálni a vászonra úgy, hogy mindez kifejezzen valamit, mondjuk az egyéniségünket.


Korallzátonyt hímeztem tengeri herkentyűkkel, valamint a víz felszínén úszkáló műanyag szeméttel. Egyéniségem ez alapján? A kis hableány.:)


A második feladat témája az állatvilág volt. Geometriai formákból kellett tervezni mondjuk egy madarat. Vékony drót meghajlításával még egyet. 


Így lett egy dagi rigóm és egy kecses flamingóm. A különböző öltésfajtákat csoportba rendezve akartam bemutatni ezen a képen. Terveim szerint a tanteremben lesz szemléltető eszköz (brodera=hímzés).

Ezután a svéd posztóhímzés egy fajtáját kellett kipróbálnunk. Életünk egyik fontos mozzanatát kellett kihímeznünk.


Ez itt annak állít emléket, amikor megkérték a kezemet, történetesen vonatozás közben. Balra fent a hold (nő), jobbara a nap (férfi) szimbóluma, ezeket egy könyvből másoltam, a többi saját tervezés.

Végezetül ki kellett választanunk egy svéd tájegységre jellemző hímzést, és azt a lehető leghűebben lemásolni.


Halland tájegységet választottam, talán mert hasonlít a hangulata, színvilága a palóc mintákhoz. Csak egy motívumot hímeztem ki egy eredetileg menyasszonyi párnán megőrzött sormintából. A háziszőttes vászon tetején és alján már megvolt a sorminta, nagyon jól illeszkedik a csillagmotívumhoz. Iszonyú nehéz házi szőttesre varrni: sűrű és kemény. (Minden tiszeteletem az őseimé, akik ilyen anyagra varrták a kelengyéjüket.) A minta keresztöltés variációival készült, fantasztikus, mennyire jól lehet variálni.


Ezekkel telt az utóbbi hetek javarésze. Most kaptunk egy újabb adag házi feladatot (az utolsót), azokkal kell foglalkoznom, és néha majd talán csurran-cseppen egy kis idő másra is.

Rita


4 megjegyzés:

  1. Egyéniséged a halak alapján: a természetért aggódó.
    Geometriai formákból: hú, ez nehéz feladat!!!! De nagyon jó lett és gyönyörűen dolgoztál.
    Posztóhímzés: engem meghat a témája, a találkozás...
    Érdekes, mennyire hasonlít a hímzés a magyar mintákra.(?)
    Képzeld én is tanulásra akartam adni a fejem. Mivel most az én életembe új felfedezés a babaruhák világa, ránéztem a Kellékes szakmára. A Színművészetin van is, de miután átnéztem a tanrendet: történelmi szabászati ismeretek, báb és számomra túl komoly ismeretek sokasága, lemondtam róla. Azért írom ezt, mert minden tiszteletem a Tiéd, hogy ebbe belevágtál. Nem könnyű.

    VálaszTörlés
  2. Igen, azt hiszem, eltaláltad az egyéniségem egyik jellemzőjét, tényleg nagyon fontosnak tartom a környezetvédelmet.
    A népművészet világa sok szempontból nemzetközi, vándorolnak a motívumok, és nagyon hasonlítanak egymásra a technikák (nemezelés, szövés, alapszabásminták).
    Nahát, a kellékes szakma igazán érdekes lehet. Hátha még meggondolod magad. Nekem sok hatvanhoz közel járó csoporttársam van.

    VálaszTörlés
  3. Ich finde, du hast die Aufgaben hervorragend gelöst. Deine Stickereien sehen alle toll aus.

    VálaszTörlés
  4. Aranyos vagy a bátorításért, de a tanfolyam nagyon nehéznek tűnik.

    VálaszTörlés