2019. október 23., szerda

100 nap Pomarium (Chatelaine)

  Most kezdhetném megint azzal, hogy régi álmom valósult meg, stb. stb. de inkább nem untatlak titeket. Viszont tény (na, csak nem ússzátok meg a bevezetőt), hogy több év fontolgatás után vettem meg a (z egyáltalán nem olcsó) mintát. További egy év kellett, hogy nekiduráljam magam, mert rájöttem, hogy asztalra tehető keretben szeretném varrni, és azt még meg kellett venni. A vászon és a fonal is egy kisebb vagyon, apránként rendelgetem, így mondjuk a postaköltség magas, de eloszlik az évek folyamán. 

  Summa summárum, 2018 december 31-én kezdtem el sűrű könnyhullatások közepette, mert akkor még azt hittem, rövidre vágtam a vásznat, és nem fog elférni rajta az egész minta. Persze nem vagyok képes a mandala logikáját követve minden részt egyenlő arányban hímezni, az túl unalmas lenne. És így, hogy a bal oldallal többet haladtam, már látni, hogy mégiscsak kifér az egész minta.


  Rengeteg különleges (drága) selyemhímzőt, különleges öltéseket tartalmaz. Plusz majd jönnek a gyöngyök és az apró kristályok a végén. De az majd csak pár év múlva lesz esedékes, az első képen talán a minta egytizede van csak kész. De nem sürgős. 


Sárgabarack, az első fa a gyümölcsösben.

  Mert ez egy jutalomhímzés. Nem veszek új mintát, erre spórolok, a meglévőeket hímzem. Csakis akkor ülök le e mellé, ha aznap már hímeztem mást. Ezért van, hogy tavaly szilvesztertől máig csak 100 ilyen alkalom volt.

  A tervem az, hogy 100 naponként mutatom majd a haladást.

  Szép napot!

  Rita





8 megjegyzés:

  1. Már most meseszép! Komoly kihívásba kezdtél, selyem hímzővel nehéz varrni? Különleges öltéseket szeretem varrni. Jó gondolat, hogy előtte mást is varrsz mert rá áll a kezed, szemed. Várom a 100. napokat.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A selyemhímzővel álom varrni. Könnyen csúszik a vászonban, és fényes is.

      Törlés
  2. Na ja, das ist die Arbeit auf alle 100! Das Bild wächst langsam, aber sehr schön!
    Viel Spaß und Ausdauer!

    VálaszTörlés
  3. Csodálom a türelmedet és a precíz tervezést, évekre előre :-) Én tervezésben csak karácsonyig jutotam el. Annyira szépek ezek e mandalás minták, én nem mernék belefogni, ismerve önmagam, soha nem készülne el. Már most szép, a nyáron már találkozhatnánk is és akkor élőben is láthatnám, főleg a speciális hímzőket :-) puszillak

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon jó lenne találkozni! A hímzőket szívesen elviszem megmutatni, a hímzés még szerintem pár évig keretben lesz, és nem szállítható. Ha egyszer készen lesz, biztos megutaztatom egy magyarországi keretezőhöz, szóval majd akkor...

      Törlés
  4. It is a beautiful design.

    Catherine

    VálaszTörlés
  5. Én is készítettem egy Chatelaine képet és én is megvettem az összes hozzávalót. Tényleg nagy összeg. De pont ettől olyan nagy becsben készítettem. Sok volt benne az ismétlés és ...
    Kinagyítottam amivel kész vagy és gyönyörű!!!

    VálaszTörlés
  6. Gyönyörű lesz! Kíváncsian várok minden mutogatást! :)

    VálaszTörlés