2018. január 28., vasárnap

Csontkukacos pizsamafelső (csak erős idegzetűeknek!)


  Tudjátok, hogy mi az a csontkukac? Légylárva. Fogalmam sem volt, hogy így hívják azokat a csalinak is használható kis lényeket, amelyek a kilencéves legújabb pizsamáját díszítik csúfítják. De hiába, a kuncsaft kívánsága a méteráruboltban is döntő! A net pedig fantasztikus információforrás. 



  Amúgy kb. egy hónapja készült azon a különleges-barátnős varrós délutánon, amit pizsik készítésének szenteltünk. Az apukákat és a gyerekeket elküldtük uszodába, és még pizzát is hozattunk velük, hogy mi ketten zavartalanul varrhassunk itthon. 



  Azért azt megemlítem, hogy nem volt felhőtlen a viszonyom ezzel a ruhadarabbal. És nem kifejezetten a gyomorforgató minta miatt. Túl nagynak találtam, és a nyaka sem tetszett, valamint megbántam, hogy a bevált módszer helyett egy másikat választottam a szegéshez. Egy ideig érintetlenül pihent a fiókban. Aztán egyszer csak előkerült, és lám, nem is olyan rossz. Bár jócskán nőhet még bele a kilencéves, és tényleg nem tökéletes a nyakrész, simán hordható. A mozgalmas mell-és hátrészt pedig jól ellensúlyozza az egyszínű szürke ujj. 


  Szabásminta: Rudolf pizsama (Ottobre 2009/6.) 156-os méret

  Szép jövő hetet!

  Rita

11 megjegyzés:

  1. HHHmmm akinek fia van, mindenre fel kell készülni...
    Jó lett a felső egyébként..
    Igen és köszönöm, megtaláltam a himzésedet,...szépen alakul

    VálaszTörlés
  2. Rita: Oh my, I remember fishing with maggots when I was young, they catch big fish.

    Blessings
    Catherine

    VálaszTörlés
  3. Nice top! The print is interesting!

    VálaszTörlés
  4. Brrrr, das sieht ja etwas ecklig aus, aber für ein Angler vielleicht ein nahes Thema. Wenn der Träger annimmt, dann andere Meinungen können bei der Seite stehen. :)

    VálaszTörlés
  5. A megvarrt ruhadarab szuper! A csontkukacot használják beteg testrészekre....amúgy undi!

    VálaszTörlés
  6. Hogy jutott eszedbe ilyen textilt venni?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez tetszett med a kilencévesnek a méteráruboltban. Meg egy másik, de az még nincs megvarrva (és nem undi).

      Törlés
  7. Hmmmm, ein interessanter Stoff, aber für einen Angler vielleicht genau richtig, lol.

    VálaszTörlés
  8. Minden tiszteletem a Tiéd!
    ad1: szerintem szuper a pizsi
    ad2: hajlandóü voltál megvenni és megvarrni ezt az anyagot
    :)

    VálaszTörlés
  9. Ha ez tetszik, akkor ez tetszik. A pizsi szuper!

    VálaszTörlés
  10. Biológus lesz, vagy hakottkém, azaz kórboncnok. Ez jó! Nem zavarja a látvány.

    VálaszTörlés