2020. május 2., szombat

Honeybee kardigán


  Hipp, hipp, hurrá! Hosszú tervezgetés és még hosszadalmasabb kivitelezés után végre kész a méhecskemintás kardigánom!


A csipkeminta szélesebb részén jól kivehetőek a kis mézgyűjtők.


Annyira jó volt kötni ezt a mintát, hogy az ujjaira is tettem egy-egy sort.


  És akkor logikus a kérdés: miért kellett mégis egy évnek eltelnie ahhoz, hogy elkészüljön?

  1. Utálok két egyforma részt kötni, és az embernek ugye két karja van.

  2. Nyári pulcsinak terveztem, és mivel tavaly nyárra nem lett kész, ősszel és télen nem volt kedvem kötni.


  A felsőkar- és vállrészben nem igazán értettem, mit akar a tervező, kicsit improvizáltam. Buggyos lett a válla, de legalább szélesít egy kicsit. Abban sem vagyok biztos, hogy a megfelelő tűvel fejeztem be az ujját (nagyobbnak tűnik, mint amivel elkezdtem), de most ilyen részleteken nem akadok fel:


  Mert a hamis kardigán után most végre van egy IGAZI, amit ki- és be lehet gombolni (még akkor is, ha legfelülre patentot varrtam, hogy jobban álljon a nyakív).


részletek a ravelryn

  Mindebből az következik, hogy ha most elkezdek egy téli pulcsit vagy kardigánt, az nagy eséllyel kész lesz 2021 karácsonyára?!

  Szép napot!

  Rita

10 megjegyzés:

  1. Rita: This is a beautiful sweater, you must not cut your head off in photos, we like seeing your beautiful face.
    Stay Healthy

    Catherine

    VálaszTörlés
  2. So ein Muster, wirklich Bienen summen durch die Jacke! Du bist für den Sommer bereit!

    VálaszTörlés
  3. Bármeddig is készült, megérte! Nagyon szép és egyedi kardigánod lett, ilyen biztos nem jön szembe a boltban. Le a kalappal!

    VálaszTörlés
  4. Ez a számomra ámulatosan szép! Tudom, hogy mennyire kell figyelni az ilyen mintáknál és hogy ráuntál az nem baj, mert csak kész lett.
    Úgy tűnik sokkal több időd van magadra, sok mindent készítesz mostanában. Azt hittem azért mert nálatok is bezártak az iskolák..., de tegnap hallottam hogy nem. Arra tudok gondolni, hogy a gyerekek már önállóbbak és több idő jut magadra. Ez jó!

    VálaszTörlés
  5. Meseszép! .....régen nekem is volt hasonló.

    VálaszTörlés
  6. Nagyon szép lett, csak bátran fogj hozzá a téli kardigánhoz :-) ha ilyen szép lesz az is. Senki nem fogja firtatni mennyi ideig készült ;-) 2021-ben is lesz tél. Puszi <3

    VálaszTörlés
  7. Álomszép minta! Ilyenkor sajnálom, hogy nem tudok kötni. (amit tudok, egysimaegyfordított, az nem kötés :) )

    VálaszTörlés
  8. Nagyon szép a mintája és szép lett a kardigán is. Nekem is vannak olyan kötött cuccaim, amik sokáig készültek. Érdekes, hogy te télen nem nagyon szeretsz kötni, én nyáron nem. De ez csak nagyobb dolgokra vonatkozik. El szeretném kérni a mintáját, megírnád, hogy hol találom?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Köszönöm! A minta a ravelryről van, a neve Honeybee Cardigan by Laura Chau.

      Törlés